Én itt és így, ezekben kerestem sokáig az Életet, a Megoldást, a Választ, a Tudást, valami  kincset, misztériumot, ami nekem is megnyílik, amitől leszek Valaki a Valamiben. Mélyen, teljesen elmerülve léptem egyik hitből a másikba, és, mint említettem, a buddhizmusban voltam megtérésem előtt.

Már majdnem 20 éve voltam énekesnő, dunántúli zenekarokkal dolgoztam, illetve rádiók hangja voltam, DJ-kkel is dolgoztam, saját előadói estjeim is voltak, voltam színész, színpadon nőttem fel - saját berkekben viszonylag „híres” tánctanár voltam, mielőtt megtértem, de addigi életem is mindig, mindenhol a színpadról szólt. Eközben mindig voltak fiúk, akikkel kapcsolatom volt, de szerettem egyedül élni, a magam ura lenni, és közben kerestem a szellemi valóságomat, a teljességet, mindig valamiben. Azonban ezek a valamik mindig összeomlottak (az előző bejegyzésben is felsorolt vallások, hitrendszerek, hitek alapján átvett kezelések, utaztatások, mindig csak ideiglenesen nyújtottak megoldást, mert a rendszer egy-egy átmeneti javulás után újra meg újra összeomlott. Emlékszem, az utolsó kezeléseim egy Scio nevű mesterséges intelligencia plusz szellemi világ kapcsolódásával létrejött ember-szellemvilág-gép kombinációval történtek, ez volt körülbelül a csúcsa annak, amiben éltem – a sors fintora, hogy a gép feltalálója transzvesztita lett, aztán megbolondult – nem csoda, hiszen felbolygatta a Sátán birodalmának lényeit, és szabadon engedte őket, szép köntösbe öltöztetve őket, mint ahogyan a Sátán általában működik.)

Megtérésem előtt lett kész leső profi hastánc DVD-m. Igazán TV minőségű lett, igazi profi, vágott, zenés, ezrek számára tervezett munka. De olyannyira nem tudta Isten megáldani, mivel kisétáltam az ő védelmező szárnyai alól szabad akaratommal élve, Jézus által áron megvett szabadságomat szabadosságnak felfogva, hogy a felvételek alatt szinte végig dühös, ideges voltam. A folyton bekukkantó kisfiammal torkom szakadtából üvöltöttem, és már sok ideje szenvedtem szülés után kezdődött, orvosilag is megerősített mániás bipoláris depresszióval, ami abban nyilvánult meg, hogy egyik pillanatban hepi voltam és kedves, majd ha valami nem tetszett, dührohamokat kaptam, például beszakítottam a kisfiam asztalkáját, mert először kérte a tejbegrízt, majd amikor megfőztem, már nem kérte. Olyan dolgokat tettem, amiket nem én tettem. Valaki más tette azokat. Eltávolodtam a férjemtől, és volt, hogy meg szerettem volna halni, mert annál, hogy egy kontrollálható, nálam erősebb dühös démon vezéreljen engem, még a halál is jobb. 

De Isten mindvégig kitartott mellettem. Miért? Mert szeret…

Jeremiás 29:11-14: Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az ÚR –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok. 12Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. 13Ha kerestek majd, megtaláltok engem, ha teljes szívből kutattok utánam. 14Megengedem majd, hogy megtaláljatok – így szól az ÚR –, és jóra fordítom sorsotokat: (…)

És egyik nap elegem lett. Kész lett a DVD. Csodás munka. És?

Azonban egy ideje más kevesen jártak hozzám táncórára, pedig ez volt az életem. Mozgásművészet, és annak tanítása. A munkám is ez volt, hivatalosan is. Értékeket közvetítő előadóművészet, önkifejezés. ÖNközpontúan, mint egy átlagos művész, alkotó esetében, persze ezt akkor még nem tudtam, sem azt, hogy a képességeimet Isten fogja később használni az Ő dicsőségére. DE: Ekkor minden elkezdett döcögni fizikailag is, szellemileg is.

A mélyponton Istenhez kiáltottam: tegyél valamit! Hagyjam abba? Jó! Abbahagyom! Én sem látok kiutat, és én is látom, hogy ez az élet már így nem működik. Ráadásul szinte egy évig folyamatosan beteg is voltam. Istenhez kiáltottam- 

És 24 órán belül állásajánlatot kaptam egy iskolában. Valami, ami nem hasonlít arra, amivel foglalkoztam, és kizökkent abból  - Isten szererete így nyilvánult meg.

Gondoskodó Atyám azonnal gondolt arra, hogy a megélhetésemet is megáldja. És ez az iskola lett az, ahol életemben először rengeteg keresztény embert láttam.

Soha nem ismertem azt a kereszténységet, ahol nincsenek szűz Mária szobrok, és nem ciki kereszténynek lenni. Ahonnan származom, ott ciki volt. Egyszer aztán két kedves diákom megkérdezte, gitározhatnak-e és énekelhetnek-e valamit, és legnagyobb döbbenetemre az egész osztály beszállt az éneklésbe. A „Rejts most el” és a „Homokba kell írni a szót” volt ez a két dal.

Isten szeretete megérintett, és ott sírtam az osztály előtt, annyira megható volt. Majd elmentem az ő „pünki” gyülekezetükbe, a kis fixa ideáimmal, még mondogattam is hogy az Ószövetség marhaság (nem igazán olvastam az előtt például Ézsaiás könyvét, amiben aztán tényleg ott van, miért nem az).

És 2013. Április 28-án egy női konferenciára már úgy mentem el, hogy felvettem a legszebb ruhámat, mert tudtam, ünnep lesz. Egyszer egy másik gyülekezetben már „rávettek”, hogy mondjam el a megtérők imáját, de 10 perccel később már a szomszéd vendéglátóhelyen cigarettáztam. (Bizonyára azóta már fejlődtek, nőttek az Úrban ők is.) Tehát nem voltam megtért keresztény.

Ezen konferencián volt előrehívás, és én előrementem, és Jézus Krisztus elvette minden szégyenem, mert maga lett szégyen értem, elvette minden bűnöm, mert maga lett bűn értem. Megtértem.

Szabad lettem. Majd 2013. Szeptember 29-én bemerítkeztem. Új teremtés lettem – a régiek elmúltak, és íme, újjá lett minden… majd sok-sok év múlva, amikor felemelkedtem a gyászból, a megmaradt bűnökből, függőségekből, Isten elhívott a gyülekezetembe másokat bátorítani, dicsőíteni, csak Neki énekelni, dicsőítést vezetni. Majd hónapok múlva képessé tett rá, hogy veleszületett betegséggel rendelkező gyermekek szülei felé szolgáljak, őket összeszedjem, és bátorítsam, és forrásokkal lássam el, és felajánljam számukra, hogy legyenek ők is a győztes csapat tagjai: olyan csapaté, akik már a csata megnyerése előtt diadalmenetet járnak! Ja igen, szabadulásom volt a depresszióból: 2 pásztor imádkozott értem még bébi keresztény koromban, és a démon távozott. Remegett az egész bensőm. Szabad vagyok tőle.

Szeretem Őt. Életet adott nekem. Örök életet.

A továbbiakban tovább fogom mesélni, hogy mi történt Krisztikémmel, és, hogy miért NEM légből kapott balgaság az, hogy én azt hirdetem, hogy ő már NEM Down szindrómás. Nem Isten küldte a betegségét (hogy csúfolhatommeg Jézus áldozatát egy ilyen kijelentéssel, mégis?). Számos bizonyságot kaptam Istentől arra nézve, hogy nemcsak én higgyem mindezt, hanem másoknak is minél előbb elmeséljem, hogy minden gyermek megszabadulhasson, és főiskolára járjon, házasodjon, gyerekei legyenek, vagy amit akar, úgy, ahogy ez az én kislányommal is történni fog. Ő már most egy két lábon álló (még nem járó, hiszen a poszt írásakor még csak 1 éves- és minden gyermekem kb egy éves kora után kezdett el önállóan járni) bizonyság és csoda.

Mert ahogy az Ézsaiás 53-ban olvassuk "Akinek sebei árán gyógyultatok meg"... Én nem csúfollak meg, Jézus, azzal, hogy az ígéreteidet figyelmen kívül hagyom, hogy az igéd és szavad jelentőségét kisebbnek gondolom, mint amekkora! 

A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk; mert hű az, aki ígéretet tett. (Zsidók 10:23)

Zsidók 10:29 Mit gondoltok: mennyivel súlyosabb büntetésre lesz méltó az, aki Isten Fiát lábbal tapodja, a szövetség vérét, amellyel megszenteltetett, közönségesnek tartja, és a kegyelem Lelkét megcsúfolja?