2018. júl 06.

Rólam, és a Blogról - info, ajánlás, bevezető...

írta: Veronboa
Rólam, és a Blogról - info, ajánlás, bevezető...

"Csakugyan azt mondta Isten...?" hangzik a Bibliában - ezért kapta a blog a "valóban" címet

 Bizonyára elgondolkodtat, hogyan lehetséges egy gyógyíthatatlan betegségből meggyógyulni? Hogy a blog fejlécében olvashatod azt, hogy van gyógyulás a Down-szindrómából?

Jól hallottad.  Van. Az autizmusból is, bármilyen születési rendellenességből van. De ilyen csodás gyógyulás csakis Isten által lehetséges.  

Tudjuk, hogy ti, keresztény szülők vagy szolgálók, lehet, hogy most halljátok először azt, hogy van lehetőség mindenféle betegségből való gyógyulásra. Lehetséges, hogy a ti felekezetetekben is az a nézet terjedt el, hogy Isten olyan szuverén valaki, aki van, hogy meggyógyít, van, hogy nem, csakhogy ez a Bibliában másként áll. A teljes igazság sajnos nem ez. A teljes igazság az, hogy Jézus mindenkit meggyógyított, elhordozta a betegségeinket is, és, hogy Ő nem változik. És, a legfontosabb, hogy a betegségeket nem Isten helyezi ránk valamiféle kioktató, megleckéztető célzattal. Ennek is a teljes ellentéte áll a Bibliában. Én Isten szavának hiszek! 

Hogy értheted meg ezt, hol van ez leírva pontosan?

Ezért született ez a blog és a hozzá tartozó honlap, a valoban.simplesite.com címen. Továbbá, ezért kezdtem el könyvet írni gyermekem gyógyulásáról, és osztom meg itt lépésről lépésre, hogy mit tett és tesz vele Jézus nap mint nap. Így majdhogynem élőben követhetitek Isten dicsőségének a megnyilvánulását. 

Fontos tudnod, hogy ezen az oldalon, bár ez politikailag nem korrekt megnevezés, minden szindrómát és kromoszóma-rendellenességet betegségnek nevezünk (mivel egészségnek nem nevezhetjük, az 'állapot' pedig igazából egészen mást jelent). Ha van belőle gyógyulás, akkor igazából betegség. Ha ezt nem bírod tovább olvasni, és szeretnél a gyermekeddel úgy élni tovább, hogy harcolsz a Down gyermekek elfogadásáért, igazából nemes célért harcolsz, de ez nem jelenti azt, hogy örökre ebben a diagnózisban kell élnie. Ha tehát nem bírod tovább olvasni, zárd be ezt az oldalt, és menj békével! 

Ki a blog szerzője? Nem egy névtelen anyuka vagyok. 

Veron (ez a bejegyzett előadói művésznevem), azaz Boa Veronika, énekesnő vagyok, jelenleg édesanya, illetve fordító, tanár, veterán táncos... Vállalom és felvállalom mindezt, amit itt leírok, a világban, a gyermekeim óvodájában-iskolájában, a zenésztársaim előtt. Az a célom, hogy teljesítsem, amit az Úr parancsolt, hogy engedelmes legyek Jézus minden, a Bibliában olvasható, felszólító módban tett mondatának. Miért tenne valaki ilyet? Tán csak nem én is valami agymosott felekezet tagja lennék?

Igazából semmilyen felekezethez nem tartozom. Még a gyülekezetem is felekezetközi, bár, ahol jelenleg szolgálok, pünkösdi szellemiségű, de nem korlátozzuk Isten munkáját emberi hagyományokkal. Nem tiszteljük istenségként a vezetőinket. Nem ítélkezünk az emberek felett. Törekszünk a krisztusi szeretetre. És arra, hogy Isten munkájának a gyümölcsei cselekedetekként jelenjenek meg bennünk. Hogy ne csak azt lássa a világ, hogy oda járunk, aztán minden megy tovább. Hanem - cselekedni kell Isten igéjét. Mert Isten: szeretet. És onnan ismerhetőek meg az övéi, hogy SZERETNEK... 

Miért is érzem akkor úgy, hogy ezt kell tennem? Mert Jézus előbb szeretett engem. Az életét adta értem. Mert a mennyei Atyám felém kifejezett szeretetét le sem tudom írni. Mert nincs más járható út. Amikor mindenhol falakba ütközöl, akkor eljutsz majd te is ide, mert a legsötétebb zsákutca végén is ott van az az egy ajtó, amit még nem nyitottál ki. Ami mögött végtelen szeretet, örök élet, gyógyulás, megbocsátás és vigasztalás lakozik. Ez Isten.

Ajánlás:

Javaslom minden hívőnek, aki teljességében szeretné Isten munkáját végezni, és látni, ahogy ígéretei beteljesednek, hogy válasszon olyan Bibliaértelmező kurzust, tanításokat vagy közösséget magának, ahol egyszerűen és tisztán lehet mindezt megérteni. Nekem a John G. Lake ministries adta meg ezt a lökést, akik megtalálhatóak a jglm.org oldalon, youtube-on, mint DHT vagyis Divine Healing Technician Training, illetve a jglm Hungary facebook és youtube oldalon. Magam is részt veszek Curry Blake testvér tanításainak fordítási munkálataiban 2019-től. Ajánlom elolvasni Andy Hayner és Margaret Weishuhn könyvét, a First Fruits -t. Én az Amazonon vettem meg az e-bookot. Ez tele van instrukciókkal azzal kapcsolatosan, hogyan gyógyulhat meg a te gyermeked is a Biblia és Jézus segítségével, majd bizonyságok következnek a világ minden részéről. Természetesen semmi anyagi hasznom nincs abból, hogy ajánlom, de más könyv még nincs erről, azaz: én írom az elsőt magyarul - de azokat a dolgokat, melyeket a neten találtam, nem lenne etikus a könyvem megjelenéséig magamban tartanom, így az eredeti források megjelölésével közzéteszem őket itt, illetve a Valoban honlapján, magyar nyelven. Angolul létezik "központi" honlap azoknak, akik gyógyulást keresnek veleszületett betegséggel diagnosztizált gyermeküknek, ez a healingforchromosomes.org oldalon érhető el, melynek magyarított oldala a http://valoban.simplesite.com, emellett  olvassatok sokat a Bethel church és Andrew Wommack bizonyságos rovatai között is, ha még nem ismeritek Isten igéjének a nézőpontját a veleszületett és egyéb betegségekről... és keressetek hiteles magyar közösségeket, ahol minden gyümölcs megjelenik, ahol az történik, ami a Bibliában is!

 

http://www.healingforchromosomes.com/www.healingforchromosomes.com/SOS_Life_Vest.html

http://valoban.simplesite.com/

 

 

 

 

Szólj hozzá

Down szindróma gyógyulása